|
Vörös húsokkal az Alzheimer ellen |
|
|
|
2010. jĂşnius 9., szerda |
Korábbi kísérletek során már bebizonyosodott, hogy a vörös húsokban nagy mennyiségben előforduló metionin nevű aminosav fogyasztása növelheti az Alzheimer kialakulásának esélyét. Most egy friss kutatás azt állítja, hogy akár vissza is fordítható a folyamat.
Temple Egyetem munkatársai megfigyelték, hogy a korai stádiumú Alzheimer-kóros betegek esetében az egészséges diéta bevezetése kifejezetten pozitívan hathat a kór terjedésének megakadályozására- írja az Orinetpress. Úgy tűnik ugyanis, hogy az életmódváltásnak köszönhetően jelentősen lelassítható, vagy akár vissza is fordítható az Alzheimer terjedése.
Az egereken elvégzett vizsgálatok során kiderült, hogy a metioninban gazdag diétát követő, egészséges ételekre való váltás hihetetlen eredményekkel járhat. Az állatoknál ugyanis stabilizálta, sőt egyes esetekben vissza is fordította az Alzheimer első tüneteit - írja a Journal of the Federation of American Societies for Experimental Biology.
A kísérletek is bizonyítják: agyunk képes számos rossz folyamatot visszafordítani, ha odafigyelünk egészségünkre. Az Alzheimer esetében például már az egészséges táplálkozás betartása is sokat segíthet. Szóljon hozzá elsőként!
Kapcsolódó anyagaink:
|
|
|
|