2010. szeptember 5., vasárnap
Évi 42 ezer áldozat: a stroke megelőzhető! Nyomtatás E-mail
2010. mĂĄjus 7., pĂŠntek
ImageIngyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással, szórakoztató programokkal várja az érdeklődőket május 9-én, vasárnap a Magyar Stroke Társaság a fővárosi Városligetben, a Petőfi csarnok melletti Nagyréten. A Stroke Napja nevű rendezvényen a szervezők az agyi érkatasztrófák gyakoriságára, valamint a megelőzés fontosságára kívánják felhívni a figyelmet

A WHO szerint 2020-ra a szívbetegségek és a stroke lesznek világszerte a vezető okok úgy a halálozás, mint a rokkantság területén. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a halálos kimenetelű események száma évi 20 millió fölé fog emelkedni, ugyanakkor 2030-ra várhatóan több mint évi 24 millió ember fogja ezen betegségek következtében az életét veszíteni. Magyarországon évente 42 ezer ember szenved szélütést, 14 ezren halnak meg agyi érkatasztrófa következtében. A túlélők közel 24%-át még az első esztendőben elveszítjük, míg további 5%-uk a második évben távozik az élők sorából. Még a stroke után életben maradtak sem biztosan élhetnek teljes életet, hiszen az esetek több mint 60 százalékában valamilyen mértékű kognitív leépülés mutatható ki. A stroke így a rokkantságok tekintélyes hányadáért is felelős, pillanatnyilag 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában. A betegek 22%-a járásképtelen, 24-53%-a részben vagy teljesen mások segítségére szorul, 12-18%-12-18%-az aphasiás (beszédzavar), míg 32%-a pedig depresszióssá válik. A betegek negyede fiatalabb 60 évnél, a férfiak átlag 5 esztendővel hamarabb kapják meg a stroke-ot, mint a nők. A betegség megelőzésében kiemelkedő fontosságú a szűrővizsgálatok rendszeres elvégzése és a tanácsadásokon való részvétel.

A Stroke Napján a Városligetbe kilátogatók ingyenes vérnyomás-, vércukorszint-, koleszterinszint-, haskörfogat- és testsúlymérésen, valamint nyaki doppler vizsgálaton vehetnek részt. A rendezvény során mindenki kezébe veheti a saját egészségi állapotáról készült kockázatfelmérést. A szakemberek a mért értékek alapján mindenkinek tanácsot adnak ahhoz, hogyan és min változtassanak, amennyiben bármelyik eredmény nem lenne ideális. A szervezők véradási lehetőségről is gondoskodnak.

A nagy színpadon interaktív beszélgetés formájában a közismert neurológusokkal hallhatnak előadásokat a magas vérnyomásról, az emelkedett vérkoleszterinről, a cukorbetegség, a dohányzás vagy az elhízás veszélyeiről, mint kockázati tényezőkről, valamint az időablak fontosságáról, a megelőzés lehetőségeiről és magáról a rehabilitációról. A rendezvényen a „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja” elnevezésű kezdeményezés keretében az országot járó szűrőkamion is felbukkan.

A délelőtt 10 órától délután 17 óráig tartó eseményen szórakoztató programok is várják az egészségükkel törődőket, akik gyaloglóversenyen is részt vehetnek - olvasható a Magyar Stroke Társaság közleményében.

 

Szóljon hozzá elsőként!

Kapcsolódó anyagaink:


 

 
Új hirdetések
Új a fórumon
Körkérdés
Mit vár, milyen lesz az idősek helyzete az új kormány alatt?