2010. szeptember 7., kedd
Fidesz: javaslatokkal a nyugdíjasok helyzetének javítására Nyomtatás E-mail
2007. november 9., pĂŠntek
A Ratkó-korszakban született és rövidesen nyugdíjba készülő több százezer ember helyzete romlik a kormány által tervezett nyugdíjtörvény-módosítás miatt; ezen a helyzeten a Fidesz-KDNP módosító indítványokkal próbál javítani - közölte Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője, Navracsics Tibor Fidesz frakcióvezetővel tartott pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Budai Bernadett kormányszóvivő az ellenzéki frakciószövetség sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva azt mondta: jövőre mintegy 8,4 százalékkal jut több pénz nyugellátásra, mint idén.

Soltész Miklós közölte: a parlament előtt lévő nyugdíjtörvény-javaslat szerint újabb megszorításokat kell elszenvednie a Ratkó-korszakban (az ötvenes évek elején) született több százezer embernek. Ezért a Fidesz-KDNP több olyan módosító indítvány nyújtott be, amelyek alapján megtartanák a jelenleg érvényes nyugdíjszámítási módot, és a nők számára lehetővé tennék, hogy 57 éves koruktól fokozatosan mehessenek el nyugdíjba.

Hozzátette: ha az Országgyűlés elfogadja a kormány által benyújtott módosítást, mintegy 120 ezer férfitől átlagosan egymillió forintot fognak elvenni a következő években, míg több mint 120 ezer nyugdíjba készülő nő több százezer forinttal jár rosszabbul a mai helyzethez viszonyítva.

A politikus elmondta: az már ismert, hogy mindenkitől, aki 2008-ban megy el nyugdíjba - a megváltozott nyugdíjalap-számítás miatt - nyolc százalékot elvonnak.

Navracsics Tibor közölte: a kormány már rég elvette a nyugdíjasoktól nem csak a 13. havi, de már a 12. havi nyugdíjat is. Tette ezt az elmúlt évek megszorító csomagjaival, a konvergenciaprogrammal, a 2007-es költségvetéssel, és teszi ezt a 2008. évi költségvetéssel is - mondta.

Közölte: fontos tudni, hogy ma Magyarországon minden harmadik nyugdíjas 50-55 ezer forint alatti nyugdíjból él. Hozzátette: szociológusok számításai szerint az előző év megszorításai 75-120 ezer forint közötti összeget vesznek el egy háztartástól.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: a párt ellenzi az ingatlanadó bevezetését is, hiszen a kormány ezzel tovább rontaná az idősek helyzetét.

Budai Bernadett kormányszóvivő az ellenzéki frakciószövetség sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva azt mondta: jövőre mintegy 8,4 százalékkal jut több pénz nyugellátásra, mint idén.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy jövő januárban 4,9 százalékos nyugdíjemelés lesz, ezzel a nyugdíjak megőrzik és növelik vásárlóértéküket.

A rászorulók további emelést kapnak, hiszen folytatódik az igazságossági nyugdíjprogram, amelynek keretében 2008-ban 760 ezer rászoruló kap nyugdíjemelést - mondta Budai Bernadett, aki hangsúlyozta: a kabinet eddig is és a jövőben is kiemelten kezeli a nyugdíjastársadalmat, és teljesíti a mintegy 3 millió nyugdíjassal szembeni kötelezettségét.

(Forrás: MTI) 17 hozzászólás a fórumon

Kapcsolódó anyagaink:

 
Új hirdetések
Új a fórumon
Körkérdés
Mit vár, milyen lesz az idősek helyzete az új kormány alatt?